Recent reviews by Inzume

Inkább tetszett, mint nem. A történet érdekes, a hangulat nagyon erős, és jól átadja a lovecrafti világot. Aki ráér elolvasni a naplókat, leveleket, gyűjthető dokumentumokat, annak még mélyebb lesz az élmény. A remastered kiadásnál látszik a különbség, szebb és jobb az atmoszféra, mint régen.

A gyengeségek inkább a játékmenetben vannak. A nyomozás egy idő után repetitív és unalmassá válik, a döntések nem mindig érződnek igazán súlyosnak, legfeljebb egy-két extra jelenet erejéig. Az assetek ismétlődése kettős élmény, mivel a második ugyanolyan ház után már pontosan tudja az ember, hol lesz a keresett tárgy, de ezzel elvész a felfedezés és a nyomozás varázsa. A craftolás az elején feszültséget adott, mert mindig kevés volt a lőszer és a felszerelés, a végére viszont már pontosan lehet tudni, hol lehet minden cuccot megtalálni, és így elveszett a túlélés érzése.

A mellékküldetések sokszor fetch jellegűek, ezek könnyen megtörhetik a hangulatot, ha valaki ráfekszik. A skillrendszer is furcsa. Amikor már minden képességet megszerez az ember, még mindig kap skillpontokat, de nem tudja mire elkölteni őket. Ez kicsit félkésznek hatott vagy csak én nem találtam valami funkciót.

Újrajátszási faktort én nem látok benne. Vannak döntésekhez kötött achievementek, amiket nem lehet elsőre megszerezni, de nincs az az isten, hogy én mégegyszer végigmenjek a játékon.

Aki szereti Lovecraft világát, a nyomasztó hangulatot és a lassabb tempójú nyomozós játékokat, annak mindenképp érdemes egyszer kipróbálni. Történet és atmoszféra rendben van, de játékmenetben hamar kijönnek a gyengeségek.

Sokáig halogattam, hogy elkezdjem a játékot. Régóta megvolt, de sosem éreztem elég erőt magamban hozzá. Aztán amikor bejelentették a második részt, megjött a kedv, és most már csak azt bánom, hogy nem kezdtem el korábban. Rég volt játék, ami ennyire beszippantott és lekötött volna.

A világ, amit Kojima összerakott, teljesen egyedi. A látvány gyönyörű, de ami igazán különlegessé teszi, az a hangulat. Imádtam azokat a pillanatokat, amikor szállítás közben elindult egy dal, a kamera kizoomolt, és én csak vittem a rakományt gyalog, motorral vagy kocsival. Ezek a jelenetek sokszor többet adtak. A zene mindig tökéletesen illett a helyzethez, és rengeteget hozzátett az élményhez.

A történet végig lekötött, sőt, a végén már azt sem tudtam, hova kapjam a fejem. Ha valaki veszi a fáradtságot, és elolvassa a leveleket, interjúkat és más gyűjthető dolgokat, akkor még mélyebb és érdekesebb lesz a világ. Ritkán van olyan játék, ahol ennyire élvezem a lore feltárását. Még ritkább az olyan, ahol 100%-ra viszem az achievementeket is. Ez ilyen.

A játékmenetben a szállítás a fő elem, és ez végig működött számomra. A harcrendszer nem bonyolult, de pont annyi, amennyi kell. Nem ezen van a hangsúly, hanem a világon és a történeten. Nekem ez így teljesen rendben volt.

Ami kifejezetten zavart, az a járművek irányítása. Néha több idegeskedést okozott, mint egy PV-területen való átkelés. Ezen kívül csak apróságokat tudnék felhozni, amik inkább az én bénaságomból adódtak, nem a játék hibájából.

Röviden: lenyűgöző világ, zseniális hangulat, erős történet. Aki szereti a különleges atmoszférát, a részletesen kidolgozott világokat, az élettel kapcsolatos mélyebb kérdéseket és hajlamos mindent 5 csillagra felhúzni, mielőtt továbbmegy, annak kihagyhatatlan.

Keep on keeping on!

Ajánlom ezt a játékot? Röviden: igen. Kicsit hosszabban: igen, de azért csak ésszel.

Nem én vagyok az első, aki elmondja, hogy a világ, hangulat, karakterek, hangok és még megannyi minden teljesen átadja a Mad Max életérzést. Élveztem a kocsikázást a sivatagban, fejleszteni a a gépet , csinálni az agyamentnél agyamentebb küldetéseket. Az is tetszett, ahogy a szókincset áthozza a filmekből.

A felfedezős, felszabadítós, "építgetős" játékok a gyengéim, így miután mindezt megadja a Mad Max, előnnyel indult. Viszont akadtak dolgok azért, amik nem annyira jöttek be. Ilyen például maga a térkép. Már az elején, amikor megláttam, hogy mekkora a bejárható terület, hőköltem egyet, de gondoltam csak nem lesz annyira szenvedés egy idő után, sajnos tévedtem.
Valószínűleg én is rosszul csináltam, hiszen én szeretem a területeket (amennyire lehet) előre felszabadítani, megcsinálni a fontosabb és elérhető küldetéseket stb. Viszont ez azzal járt, hogy egy részterület "nullázása" után egyszerűen ki kellett lépnem, mert sok lett az egész, nem a jó értelemben. Arról nem is beszélek, hogy vannak olyan feladatok, melyek néha meg se érik, hogy teljesítsék őket, így a gyűjtögetős részeket már csak akkor csináltam, ha valami értelmes is volt ott. Aztán hagytam őket a fenébe.

Aztán egy idő után a quick travelt is hazsnáltam, mert bár gyönyörű a táj meg minden, untam, hogy random betámadtak, használhattam el a cuccaimat. Tudom, hogy ezek újratöltődnek a bázisokon, de na. Sorolhatnám még ezeket a kisebb dolgokat, de akkor úgy tűnne, hogy nem élveztem, ami nem igaz.

A történet faék egyszerűségű, igazi Mad Max, mégis érdekes és leköt. Ha olyanok vagytok, mint én és a grind egy idő után csak negatívum, akkor csak a sztorin menjetek végig, az is bőven átadja a hangulatot.

A sorozatot hamarabb láttam, mint játszottam volna az alapanyaggal, így kicsit tartottam attól, hogy nem kapom meg az élményt, melyről mindenki beszél, de szerencsére nem így lett. Pontosabban nem teljesen.

A történetet ismertem előre, az esetleges különbségek voltak csak újak a sorozathoz képest, de a játék hangulata, atmoszférája és a folyamatos izgulás/parázás kárpótolt. Ahol lehet mászkálni, gyűjtögetni, felfedezni (még ha limitáltan is) és lopakodni alapból előnnyel indulnak nálam, a The Last of Us Part I pedig még rá is tett egy lapáttal ezzel a poszt-apokaliptikus környezettel. Volt olyan pillanat, amikor szívesen játszottam volna még tovább, de úgy döntöttem, hogy ennyi para elég volt egy napra és nem szándékozom bemenni az előttem álló sötét alagútba.

Külön tetszett, hogy miután befejezi az ember a játékot, lehetőséget kap végtelen lőszer/nyersanyag/stb. bekapcsolására. Megérdemeltnek éreztem, miután végigkúsztam és lopakodtam az egész játékot, 3-4 szívrohamot lábon kihordva. Így valószínűleg vidámabban fogom egyszer megpróbálni a 100%-os végigjátszást. Már amennyire lehet vidáman játszani ezt a játékot.

Bár maga a történet nem a legbonyolultabb, a hangulat, a zene és a karakterek feledtetik ezt és olyan élményt nyújtanak, mely biztos velünk marad. Jó ilyen játékokkal játszani, melyeknél tényleg érezni, hogy a készítők szívüket lelküket beletették és az alapanyagot is nagyon szeretik és tisztelik. Mindenképpen megér egy próbát, bár a teljes ár lehet tényleg sok kicsit, bár már egy ingyenes DLC jött hozzá.

Nem nagyon olvastam utána a játéknak, már az elég volt nekem, hogy a pestis idején játszódó puzzle/mászkálós/felfedezős játékról van szó. Az csak pozitívum volt, hogy az értékelések is jók.

Nem kellett csalódnom semmiben sem. A látvány kiemelkedő (a játék is tudatában van ennek, mert sokszor nem engedi, hogy elkalandozzon a figyelmed, és kimaradj valamiből), és szerencsére idő is van mindent megnézni, megismerni, keresgélni a különböző gyűjthető cuccokat. Maga a történet meglepett, valószínűleg azért, mert nem néztem se előzetest, se részletesebb leírást, és az alkímia behozatala csak hab volt a tortán.

Ahogy haladunk előre az eseményekkel, karaktereink megtanulják értékelni egymást és a másik segítségét, megtanulják a felelősséget, hisz idő előtt kell felnőtté válniuk, akiknek nemcsak a világot kell megmenteniük, de elsősorban egymásra kell vigyázniuk. Kellően lassú a történetvezetés, így van lehetőségünk megérteni a szereplőinket, így együtt is tudunk velük érezni.

Maga a játékmenet kellően színes és érdekes, a játék vége felé is kapunk új mechanikákat, így nehezebb beleunni a lehetőségekbe. Szerencsére sosem egyfajta lehetőség van megoldani valamit: eldönthetjük, hogy megülünk vagy éppen megmentünk valakit, kikerüljük-e az ellenséget vagy éppen megküzdünk velük és így tovább.
A rengeteg gyűjthető dolog jól el van rejtve a pályákon, így a keresgélés talán unalmasabb lehet az első végigjátszás során, de lehetőség van később visszatárni a különböző fejezetekbe, és a játék jelzi is, hogy megtaláltunk-e mindent vagy sem.
Lehetőségünk van fejleszteni a felszerelésünket, így megkönnyítve a játékunkat. Ez a része egyébként számomra felemás volt, mert nem mindig éreztem, hogy szükséges fejlesztenem, de ez lehet az én játékmenetem miatt volt, hisz végig próbáltam lopakodni. De ha valaki inkább harciasabb, megéri mondjuk a parittyát maximumra felhúzni.

A harcrendszer nem bonyolult, könnyű kezelni, viszont vannak alkalmak, amikor nagyon idegesítő tud lenni a célzás, illetve a különböző lőszerek kiválasztása is kényelmetlen párszor. De ez az én bénaságom is lehet.

Röviden: Gyönyörű látványvilág, érdekes történet, oké kezelhetőség.

Régóta szemeztem a játékkal, de mindig féltem, hogy csak egy sima low budget Portal klónnal lesz dolgom, viszont most, hogy 3 euróért be lehet szerezni, úgy voltam vele, hogy legyen. Nem csalódtam.

Nem véletlen egyébként, hogy a Portalhoz hasonlítják, hiszen itt is van egy fegyver, amivel a rejtvényeket tudjuk megoldani, szobáról szobára kell haladni, és van egy mesterséges intelligencia, aki végigkísér az utunk során. Ennyiben ki is merül a hasonlóság.

Féltem attól is már az elején, hogy a nagy csavar csak annyi lesz, kiderül a mesterséges intelligenciáról, hogy gonosz, aki végig ellenünk volt. Szerencsére nem teljesen így van, ahogy haladunk előre a történetben és csináljuk a választható puzzle-okat is, meghallgatjuk a felvételeket, egyre árnyaltabb képet kapunk és a végén már mi sem feltétlenül tudjuk, mi is a helyes döntés.

Maguk a rejtvények szerencsére tényleg okoznak néha fejtörést, főleg a végéhez közeledve. Külön jópofa benne, hogy a befejezés felé haladva előkerül egy "kooperatív" rész, ahol egy kis robot segítségével tudjuk megoldani a feladványokat és haladni tovább.

A játék maga nagyon szép, látszik, hogy foglalkoztak vele és figyeltek a részletekre. A zene pedig különösen kiemelendő, hiszen vannak olyan részek, ahol már csak azért elkezd izgulni az ember, hogy meghallja az adott számot, pedig tudja jól, hogy senki se fog támadni.

A teljes árát nem feltétlenül éri meg, hiszen elég gyorsan a végére lehet érni, sajnos azért nagy felfedezésre nincs lehetőség, de egy leárazás során mindenképpen érdemes megszerezni.

Régebben is szemeztem már ezzel a játékkal, de most hogy bejelentették a 2. részt, volt még egy indokom, hogy beszerezzem. Nem bántam meg.

Kezdeném azzal, hogy a játék nem egyszerűen csak gyönyörű, hanem él. Nem csak szépen megalkotott textúrák között mászkálunk, hanem lehet érezni, hogy ez egy élő világ a maga kis lényeivel. A különböző helyszínek szerencsére nem merülnek ki abban, hogy az egyik kicsit sötétebb, a másik kicsit világosabb, hanem a fejlesztők vették a fáradtságot, és kitaláltak új ellenségeket, tárgyakat, veszélyforrásokat.

A legjobban az tetszett, hogy a különböző területeket nem lehet egyből teljesíteni 100%-ra, mert vannak olyan részeik, amelyeket csak akkor tudunk elérni, ha már megszereztünk egy bizonyos képességet, ez pedig nagyon dob a játékon. Mindig van miért újra átjárni már ismert helyeket, újra keresgélni a hátrahagyott dolgokat. A különböző képességeket is úgy oldották meg, hogy legyen értelme mindhárom képességfát fejleszteni, hiszen mindegyiknek van olyan pontja, amely erősen segít nekünk a játékban. Ennek is nagyon örültem, mert sok játéknál van az, hogy bőven elég 1 fát kimaxolni, a többihez meg hozzá sem kell nyúlni.

A játékmenet maga nagyon gördülékeny. Nem volt sose olyan helyzet, amikor azt éreztem volna, hogy hát ezt itt azért jobban át kellett volna gondolni. Amikor rájön az ember bizonyos feladványok megoldására, akkor csak szidja magát, hogy miért nem jutott ez az eszébe hamarabb, hiszen elég egyértelmű volt. Amikor meg sikerül egy kombót megcsinálni, hatalmas sikerélmény. Számomra az is sokat adott, hogy mindig tudtam, illetve láttam, mi történik a képernyőn, és nem fulladt az egész hatalmas színorgiába, amelyből csak annyit veszek észre, hogy meghaltam.

Maga a történet elég aranyos, van értelme, és szerintem lehet is róla utána beszélgetni, mert nem hiszem, hogy mindenki ugyanazon a véleményen lesz. Tehát csak ajánlani tudom a játékot, és nagyon várom a folytatást.

Most, hogy megjelent a folytatás, újra feltettem, és még mindig nyújtja azt az élményt, mint régen.

A rengeteg felfedezhető hely, a különböző kis mellékküldetések és maga a világ hangulata leírhatatlan. Igaz, hogy a végkimenetel annyira nem változatos, de az odavezető út mindenféleképpen. Már többször végigjátszottam a Dishonoredöt, de még most is volt olyan hely vagy lehetőség, amely eddig teljesen ismeretlen volt számomra. A játékban tényleg van értelme bújkálni, lopkaodni, nem pedig csak parasztvakításnak van betéve. Persze ha meg akarunk ölni mindenkit és vérben fürödni, arra is ad lehetőséget a játék, illetve e két véglet között is van bőven választás.

A DLC-k pedig nagyon jók. Megismerhetjük Daud történetét, amely szerencsére nem lett összecsapva, a képpeségek sem ugyanúgy néznek ki, használhatunk "szívességeket", tehát bőven van benne új dolog.

Persze vannak a játéknak hibábi is, de azok annyira elenyészőek, hogy nem érdemes őket megemlíteni. Csak ajánlani tudom.

Nem hallottam erről a játékról sok jót, így halasztgattam a kipróbálásást. Tényleg rossz-e a játék? A legjobb válasz erre az, hogy majd mindenki eldönti magának. Akkor ennyi is lenne az értékelés. Csá.

Viccet félre.

A játék nem rossz, de nem is jó. A tökéletes jellemzés rá a: meh. Vannak benne nagyon jó ötletek, amelyeket egyértelműen lusták voltak továbbvinni a készítők (pl.: teleportálás - semmit nem ad hozzá a játékhoz, néhány lyukon át tudunk menni, de aztán teljesen hasztalan lesz a képesség), és vannak benne félig kihasznált ötletek is, ilyen például az, amikor megszállhatunk egy embert és belehallgathatunk a gondolataiba vagy rávehetjük dolgokra. A probléma ezzel az, hogy a gondolatok szövege kb. összesen 8 mondat, ami egy idő után idegesítő, hiszen ha már a 4. ember is pont ugyanazt gondolja, rájövünk, hogy teljesen felesleges ezt a lehetőséget kihasználni, mert semmit nem segít a nyomozásban vagy bármiben. A másik jó ötlet a démonok használata. Az egyetlen probléma velük, hogy alig vannak jelen, ha pedig mégis, akkor teljesen kiszámíthatóak, alig látnak valamit. Sokkal jobb lett volna, ha véletlenszerűen jelennek meg néha. Hiába vannak ott a búvóhelyek, lehet tudni, hogy na most tényleg kelleni fognak-e vagy sem.

A rossz dolgok listája talán csak egy dologból áll, de az elég is. Az összegyűjthető tárgyak. Semmi értelme őket megkeresni, mert ezek sem adnak semmit hozzá az alaptörténethez. Igaz, megtudunk dolgokat a kollégákról, de az semmit sem jelent. Maximum számunkra, játékosoknak, hogy na ez is megvan. Felsorolhatnám még itt az "open world"-öt, ami csak félig az és nagyon vezetei a játékost, illetve a nyomozást, ami unalmassá tud válni, de nem teszem, mert azért vannak pillanatok, amikor élvezhetőek is ezek, plusz a mellékküldetések sokat lendítenek az egész élményen.

Pozitívan értékelem a játékot, mert azért sokszor szórakoztató. Amikor beüt a monotonitás, akkor ki kell kapcsolni, elővenni valami mást. Nálam ez bevált.